„Még hallom lépteit csendes éjszakákon 

Ahogy kis lábával átmegy a szobákon 

Ágyam mellé fekszik, szőnyeget kaparja 

Félálomból mindig, ébredek a zajra 

Lenyúlok, kezemmel tapintom, hiába. 

Nincs ki reggelente ébredésem várja. 

Hulló könnyeimet a párnám beissza 

Elment mindörökre, többé nem jön vissza 

Egy kis árva póráz, ezt maradt belőle 

Vajon elbúcsúzom valaha is tőle?

Még itt van, itt sétál, léptemet kíséri 

Ajtó elé állván, a jutalmát kéri 

És mikor megkapja, örömmel nyugtázza 

Szeretnek itt engem, nem éltem hiába!

Nem fekszik már többé meleg kályha mellett

Kapar az ajtón,ha kimenni kellett 

Kis bozontos fejét nem simítom többé

De a szívem mélyén itt marad örökké”

Forrás: internet, szerző: ismeretlen