StresszmentesEb

Blog

StresszmentesEb

Van, hogy gazdik megkérdezik, én mit és miért tanítok a kutyámnak.

StresszmentesEb

Tanítok trükköket, testpóz-variációkat, alkalmazok önkontroll-feladatokat, kicsit formálunk, és ezeket végezzük az utcán is, van néma sétánk, és klikkeres néma sétánk is. Mert jó közös móka, a kutyám nagyon szereti a foglalkozást, jutalmazást, és azért is tanítom őt, hogy a saját életem megkönnyítsem.😊😛😀

Bevallom, kevésbé a trükkök, inkább a hasznos dolgok tanítása a vesszőparipám.😎

Például az egyik reggeli sétánk közben azt látták a járókelők, hogy a kutyám nyugodtan mellettem ül a járdán (ÜL+MARAD!), a póráz laza és én éppen fújom az orrom. Hasonlóan a cipőfűzőm bekötésénél, amikor is előttem áll mozdulatlanul (ÁLL+MARAD!). Folyamatosan rajta és a környezeten a figyelmem, hogy tudjam instrukcióval segíteni, ha szükséges.🐕🤓🫶🔥

Ezeket a dolgokat éles helyzetben úgy kérem, hogy a kutyának megtanítottam, hogy ezek a szavak milyen feladatot jelentenek számára, ezt védett és ingerdúsabb környezetben is alaposan és pontosan begyakoroltuk, folyamatosan szinten tartom nála, hiszen azt várom el, hogy készség szinten tudja.😎

Egyszerű dolgok, de a hétköznapjainkat ezek viszik előre.😇

Ajándék "Ráhangolódás" - hanganyag

RÁHANGOLÓDÁS -
relaxációs hanganyag

Iratkozz fel a hírlevelünkre és töltsd le az ajándék hanganyagot.